A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges.
Anyatigris
2009. november 29. vasárnap, 22:00
Tisztelt Doktor Úr!
Tisztelt Doktor Úr!
A mi problémánk 2008 szeptemberéig nyúlik vissza, akkor kezdődtek a betegségek.
Lányom bekerült közösségbe. Számítottunk rá, hogy lesz majd beteg, elkapja majd más ovistársától, de arra nem, hogy az egész évet gyakorlatilag itthon tölti. Szeptembertől elkezdődött nála az állandó felső légúti betegség, egy kisebb náthából is 2-3 hétig gyógyult. Aztán visszament 3 napra, és újra itthon volt több hétig. November végén megműtötték orrmandulára. Azt hallottuk, hogy akinek kiveszik az orrmanduláját, annál feltűnően lecsökken a betegségek száma, tehát valóban megoldást jelent ezekre a problémákra. Nálunk nem ez történt!
Ráadásul a műtétet követően januárban a gyerek elkezdett "megsüketülni". A hallása úgy leromlott, hogy elkezdett szájról olvasni. Ha nem látta, hogy hozzá beszélünk, meg sem hallotta a hangunkat. Visszavittem a fül-orr-gégészhez. Készült hallásvizsgálat, az eredmények valóban nagyon rosszak voltak, az egyik fülére minimális volt a hallás, a másik egy picit jobb volt. És mivel nem változtak a felső légúti megbetegedéseink száma, és a fülei is szinte állandóan, egy kis orrfolyással együtt rögtön begyulladtak, úgy döntöttek, hogy elaltatják megint, és a fülébe tesznek grometet, hogy szellőzni tudjon, és az orrmanduláját is ÚJRA kivették, mert visszanőtt. Ez volt idén április végén.
Csak hogy érzékeltessem, a 2008-2009. évi óvodai bentlétek száma 24 nap volt. A többi napon beteg volt a gyerek.
Kapott különféle immunerősítőket, még kifejezetten felső légúti immunerősítőt is, sajnos most hirtelen a nevére nem emlékszem. Szóval, mindent megtettünk, a műtétek sem használtak. A gromet bentléte alatt kapott gennyes középfülgyulladást is, de hála a kis csőnek, a váladékot szépen kivezette.
A nyár nyugalomban telt, hiszen nem ment közösségbe, nem volt kitéve semmiféle fertőzésnek.
Elkezdődött az idei óvodai év, 4 nap múlva már újra itthon, azóta ugyanazt csináljuk, mint a tavalyi évben. Pár napot bent, aztán másfél-két hetet itthon. De volt olyan is, hogy 4 hétig volt itthon, mert egyszerűen nem bírt kigyógyulni az orrfolyásból, a köhögésből, a fülgyulladásokból.
Jelenleg is itthon van, éppen "végeztünk" egy újabb felső légúti betegséggel. De már nem megy közösségbe az idén, mert december 10-én harmadszor is kiveszik az orrmanduláját. Minden jel arra mutat, hogy harmadszor is visszanőtt. A gyerek orrhangon beszél, horkol alvás közben, hangosan veszi a levegőt, röfög beszéd közben, stb.
Nem értem, hogy lehet, hogy egy orrmandula 3x is visszanő? Nem értem, miért nem lehet egy gyereket 1 hét alatt kigyógyítani egy megfázásból, úgy, mint amikor én voltam gyerek? Felmerül bennem a kérdés arról is, hogy esetleg orvosi hiba, hogy nem sikerül az orrmandulát másodszor sem elpusztítani, és a gyerek ilyen rövid idő alatt harmadszor kerül a műtőasztalra?
Továbbá van esetleg valamilyen más megoldás arra, hogy végre a gyerek közösségbe járjon? A garatmandula kivétele megoldást jelentene? Torokgyulladása 1x volt, tehát igazán nincs panaszunk a torkára, vagy ez nem jelent semmit? Nem csak a torok körül okozhat panaszokat, ami indokolná a kivételt?
Nyakunkon a harmadik műtét, amit szeretnék, ha végre sikeres lenne, és a gyerek lehet ovis, mint a csoporttársai. Mindenről lemarad, nem jó ez senkinek se, de legfőképp neki nem.
Mindenféle tanácsot, javaslatot szívesen vennék.
Köszönettel:
Szabó Szilvia
S.Bernadett
2009. november 29. vasárnap, 14:59
Tisztelt Doktor Úr!
Tisztelt Doktor Úr!
Kislányom két hónapos, és már születése után a kórházban megállapították, hogy le van nőve a nyelve. Az ottani gyermekorvos elmondása szerint a nyelvfék felvágását elvégezték, de valójában erre nem került sor és ezt csak 5 hetes korában vettük észre. Mindaddig nem értettük, miért nem tud szopizni, mert mi úgy tudtuk, hogy a nyelve rendben. Ekkor elvittük a gégészetre, ahol végre tényleg megtörtént a beavatkozás, de addigra már teljes mértékben elutasította a szopizást, maradt a cumisüveg. Arra lettünk figyelmesek, hogy a cumisüvegből való etetés közben minden szívásnál/nyelésnél (???) cuppogó hangot hallat a kicsilány. Ez a tény kevésbé zavar, de az nagyon aggaszt, hogy ez mit jelenthet? Talán mégsincs minden rendben a kicsi szájüregben vagy csupán levegőt nyel és ez ad ilyen hangot? Próbálkozzunk másfajta cumival, lehet, hogy a cumi formája nem megfelelő? Válaszát előre is köszönöm, tisztelettel: S.Bernadett
S. Zsolt
2009. november 29. vasárnap, 12:05
Tisztelt Doktor Úr!
Tisztelt Doktor Úr!
Természetesen volt audiológia vizsgálat de, az eredményről csak annyit tudok, hogy a koromhoz képest nagyon rossz a hallásom ennél bővebb felvilágosítást nem kaptam. CT, röntgen volt sőt még allergia vizsgálat is. Mindenhol azt mondták semmi bajom, van egy enyhe házipor allergiám de, az sem vészes. Igazából belenyugodnék a hallókészülékbe is, ha azt megmondaná nekem valaki, hogy miért nem hallok. Egyik közeli ismerősömnek pl.: ugyanígy hallókészüléket akartak adni majd egy mandulaműtét pontott tett a panaszai végére.
Maradok Tisztelettel: S. Zsolt
karcsiveress
2009. november 26. csütörtök, 22:53
Tisztelt Doktor Úr!
Tisztelt Doktor Úr!
Jelenleg 34 éves férfi vagyok.Kb 10 éve vagyok parlagfűre allergiás.Azóta Nasonex-et, Xyzal-t szedek, amelyek használata során alig vannak tüneteim a nyári időszakban.
Viszont ősszel , ahogy lehűl a levegő az alábbi tüneteket érzem:
Erős nyomást a homlokomban, erős nyomás a szemüreg környékén, és ilyenkor rendkívüli fáradtság gyötör.Ez tart pár napig, majd gyakran visszatér.Vérnyomásom rendben van.Sem megfázásom,sem orrváladékozásom nincs.
Kérdésem:Javasol e gyógyszeres kezelést, vagy használhat-e a sóbarlang, esetleg inhalálás?
S. Zsolt
2009. november 26. csütörtök, 08:56
Tisztelt Doktor Úr!
Tisztelt Doktor Úr!
Kb. fél éve nem hallok rendesen és rendkívűl fáj a fejem, azóta több fülészt is felkerestem de, kérdesemre, hogy mi a bajom rendszerint az volt a válasz, hogy a fülemnek nincsen baja. Ennek ellenére mindegyik fülész hallókészüléket javasolt. Amit nem bánnék ha meg is indkolnák miért van rá szükségem. Legutóbbi fülész elküldött neurológiára is ott azt mondták nincs semmi bajom. Tehát eddig ott tartok, hogy jó a fülem az agyammal sincs semmi baj viszont nem hallok. Ennek fejébe még évente 280.000ft-ot hallókészülékre kellene költenem. Ön szerint mi lehet a baj forrása? Gondolom ez az információ kevés de ötletekkel is segítene. Válaszát előre isköszönöm.
Maradok tisztelettel: S. Zsolt
marton1973
2009. november 24. kedd, 17:22
Kedves Doktor Úr!
kedes Doktor Úr,
két kérdésem lenne:
1. a kisfiam (6 éves) állandóan van neki egyfajta kis-köhögése, amolyan torok-reszelés vagy száraz-köhögése, főleg amikor elkezdődik a foci edzés vagy bármilyen futkározás a köhögés beindul...
mi elhet ez? háziorvosnak mutattuk, nincs torokgyulladás soha...
aszma, kezdődő aszma, vagy tüdő vagy ...
2. tud-e a XXII vagy XI ker-ben valakit akihez fordulhatnék magánrendelésre a fenti ügyben
köszönöm
tisztelettel
L
Kedves Szilvia! Hát igen a szokásos fül-orr-gégészeti probléma. Már az első alkalommal fel kellett volna vetni a torokmandula kérdést, különösen ha a gyermek a 3 évet már betöltötte. Az orrmandulát sajnos rosszul is ki lehet venni, a maradék pár héten belül biztosan nem jelent problémát, de azután igen. A ventillációs tubust vízszerű hurutos "váladék" kivezetésére találták ki, a sűrű gennyes dobüregi tartalomtól eldugul, és már ki is esett a hallójáratba. Örülök, hogy ilyen szép emlékei vannak a gyermekkoráról, amikor egy hét alatt minden gyerek meggyógyult, én azonban csak azt gondolom, hogy a töredékre visszaesett fülműtétes esetek mögött az idejében és alaposan elvégzett orrgarati-garati szanációs műtétek és helyesen eltalált antibiotikumok játszanak nagy szerepet. Azt értem, hogy a harmadik műtét a nyakukon van, de ugyanaz a fül-orr-gégész is ül a nyakukon, mint az első alkalommal? Erről az jut eszembe, mikor a kollégám az első néhány önálló hasadéksebészeti műtétjénél tartott, az egyik műtét már harmadszor nem sikerült, persze nem rajta múlt a dolog, ebben a műfajban ez előfordul ( szemben a mandula műtétekkel ). Azt gondolta, hogy most már nem fogja a szülő megkérni, de mégis kapott a szülőtől egy levelet, melyben borzalmas helyesírással megkérte a negyedik műtétre is. Szóval ez ám az igazi bizalom. Önök ne tegyenek így. Üdv: Németh dr.